Domborművesen öntött, felfüggeszthető bronz érmekre a 7-11. századból vannak példák a bizánci zarándokemlékek között. A billog érc idézőpecsét volt. A feltételezések szerint Szent István korára megy vissza. Szent László és Kálmán király törvényei már mint mindenki számára ismert dologról beszélnek az idézőpecsétekről. A 11. században olyan pecsét, mellyel a király, az érsek, a püspök, a nádor, a királybíró, a herceg ispánja vagy valamilyen testület, például a prékók (a királyi hírmondók) ispánja hívta perbe a vádlottakat és a tanúkat. A váradi regestrum 78. pontja szerint a királyi billogosok egy-egy vármegyének csak egyes részein voltak illetékesek. Így pl. Hevesben két biloti regales működött egy időben. Számos adatunk van arra is, hogy a perbe idézettekhez a billogokat a megyékbe kiküldött, billogosoknak nevezett királybírák poroszlói vitték ki. Györffy György szerint a hírvivés, idézés feladatát is ellátó királyi csőszök is használták a billogot. Ezt igazolja az I. András és Béla herceg várkonyi találkozásnál szereplő ajtónálló comes preconum kései utóda, a Buzád nembeli Trisztán, aki a királyi csőszök ispánja volt, s 1250-ből származó COMES TRISTANVS ME MISIT köriratú viaszpecsétjét Pray György közölte.
Ezek tovább módosított és jelentősen kibővített kiadások, amelyekben Paradin metszeteit Adrian d'Amboise, francia embléma- és címerábra-szakértő új kommentárjai egészítik ki. Az antwerpeni Plantin-nyomda újítása volt (1561, 1562 és 1567), hogy Paradin címerábráit egyesítették Gabriel Simeoni kisebb, 37 ábrát tartalmazó gyűjteményével, majd az egyesített szöveg latin fordítását is kiadták (1562, 1567 és 1583). A mű fametszeteinek nyomtatódúcai ma is megvannak az antwerpeni Plantin Moretus múzeumban. Az olasz, majd a francia arisztokrácia előszeretettel használta címereinek ábráit palotái kárpitjain tulajdonjegyként. Paradin műve volt az első, mely ezen címertani ábrákat nyomtatott formában adta közzé. Műve nagy hatással volt a későbbi szerzőkre, akik több emblémát is átvettek (mint pl. Angliában Geffrey Whitney), a különféle területeken működő kézművesek pedig mintaként használták. Mária, Skócia királynője a hímzéseihez vette mintaként és nagy hatással volt az angol címerjelek ábrázolásmódjára is.
Az ispán állandó helyettese az igazságszolgáltatásban a királybíró (iudex regius), a helyszínre kiküldött "missus" pedig az ispán ércpecsétjével ellátott billogos volt. A poroszlók nemcsak az idézést kézbesítették, hanem hatósági tanúk is voltak vagyoni és más hivatalos ügyekben. A 12. század végén a poroszlókba vetett bizalom kezdett meginogni és az emberek egyre gyakrabban szereztek közhitelű oklevelet az egyházi káptalanoktól és konventektől. század elején így jöttek létre a káptalani vagy konventi hiteles helyek. A pecséttel történő idézést a III. Béla király 1181-ben felállította a kancelláriát. Ettől kezdve nem az idézőpecséttel, hanem a viaszba nyomott pecséttel itelesített oklevéllel idézték meg a peres feleket. 13. századtól fokozatosan felváltotta az írásos idézés, az idézőpecsétet azonban még sokáig használták. 1552-ben az egyik vármegye szolgabírája tartóztatott le egy szénégetőt és a gyanúsítottnak az alispán pecsétjét mutatta fel, mert a megyének ekkor még nem volt saját pecsétje.