A kuratórium arra kéri az egyetem hallgatóit, hogy a higiéniai előírásokat maradéktalanul tartsák be, vigyázzanak saját és társaik testi épségére, egészségére. A hallgatókkal való egyeztetésre a kuratórium továbbra is nyitott. " Origo Kapcsolódó anyagok: Vidnyánszky: Új vezetés kell az egyetem élére MTI
"Következménye lesz annak, ha engedély nélkül tartózkodnak az SZFE-n" – fogalmaz a ma kiadott közleményük. "A Színház- és Filmművészeti Egyetemen a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak; az Egyetemen az őszi szünet hivatalosan elkezdődött. A szünet utáni első munkanap 2020. október 27-én lesz. Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét"– derül ki a Színház Online által közöltekből. Mint a írja: Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja "magánakciónak" minősítette az egyetem elfoglalását és felelősnek Upor László volt rektorhelyettest és Csernai Mihály HÖK-elnököt nevezte meg. Németh Gábor, az SZFE oktatója korábban azt mondta, ő a tanköztársaság ötletgazdája. A kancellár utasítása alapján péntek estig kellett volna mindenkinek elhagynia az egyetem épületét – ez azonban a tüntetők nem tették meg. Szarka Gábor utasítására az internetet is lekapcsolták az SZFE kollégiumában.
Alulírott hallgatók kijelentik, hogy nyilatkozatuk megírása nem az oktatók, illetve a vezetőség kezdeményezésére született, jelen sorok megfogalmazásában csak hallgatók vettek részt, a nyilatkozat tartalma alulírott hallgatók saját felelőssége.
2020. szept 1. 10:01 Hallgatók elbarikádozták a Színművészeti Egyetemet / Fotó: Zsolnai Péter Mint írtuk, tegnap lemondott a Színház- és Filmművészeti egyetem teljes vezetése. Este tüntetés volt az épületnél, ma reggelre pedig a hallgatók elbarikádozták a bejáratot a VIII. kerületi, Vas utcai épületnél. Az előcsarnokban sátrak vannak, ott töltötték az éjszakát, s láthatóan hosszabb tartózkodásra rendezkedtek be. Kora délután Iványi Gábor lelkész is megjelent az épületnél. Cikkünk frissül! Ugrás a fotókhoz! Ahogy arról a Blikk is beszámolt, tegnap tüntetés zajlott a Színház- és Filmművészeti Egyetem előtt, mivel a kormány korábban kinevezte az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát Vidnyánszky Attila vezetésével, és ez az egyetem hallgatóinak és dolfozói egy részének nem nyerte el a tetszését, politikai beavatkozásként értékelték. ( A legfrissebb hírek itt) Az SZFE-s diákok aztán éjszaka elfoglalták az egyetemet. A diákok döntik el, milyen vezetőket és oktatókat engednek be a barikád alá vont épületbe, illetve kiket tartanának távol az egyetemtől.
"A vitáink nem írhatják felül az oktatás folyamatosságának elsőbbségét. Arra kérjük rektorhelyettes urat és vezetőtársait, hogy ne meneküljenek a felelősségük elől és biztosítsák az oktatást az egyetemen" - olvasható a közleményben. Nyitókép: MTI/Mónus Márton