Számos ilyenkor elmondott kifogás nem állja meg a helyét, tehát nagy szükség van a betegek felvilágosítására is. Mint mondtam, a prosztataműtétek ma már nem igazán rossz hatásfokkal működnek, vagyis az ettől való félelmet például jó lenne levetkőzni. Akit meg lehet operálni, az ne viseljen katétert, hanem operáltassa meg magát a jobb életminőség érdekében. Akiket pedig érint a katéterviselés, azok számára a magyar egészségügy állapota miatt is nagy csapást jelent mindez, hiszen az eszközt háromhetente cserélni kell. Ez alapból egy kétperces procedúra, a családorvosok jelentős része azonban nem cseréli ki a katétert, és sok beteg emiatt nem ritkán száz kilométert is utazik. Mentő hozza be, majd órákat tölt el az egészségügyi szolgáltató helyeken a kétperces csere kedvéért, utána pedig hazafuvarozzák. Nem kell külön elmagyaráznom, mivel jár mindez. A betegnek érdemes lenne ilyenkor a családorvosi szolgálatra ráerőltetni az akaratát. forrás: Dr. Draveczki-Ury Ádám/
Mozogi mértékkel szabad, emelni, emeletre 4-5 kilós vagy nagyobb dolgot cipelni nem javaslom! Ha egy-egy alkalommal 3-500m-t sétáltam -terhelés nélkül vagy csak sokat -30-50km-t kocsikáztam messzeföldön híres útjainkon- véres lett a vizeletem. A stent kicsit szúrt néha és kivétel után is amíg gyógyul fáj pár napig. Kicsit kiszáradt az ajkam is -ez normális- de azért oda kell ne legyen nagyon száraz és figyelni kell a folyamatos folyadék bevitelre! Vizelni is érdemes sűrűbben menni, nem kell megvárni amíg nagyon sietni* kell, mert vizelés közben a cső miatt a vizelet a nyomás hatására visszadolgozik a vesébe és feszíti azt, azaz görcsölni fog! Nekem bevált, ha WC-n ülve homorítva, vállat felhúzva, a levegőt fentre a mellkasba szívva (így kisebb nyomással áramlik a vizelet) vizeltem. Így tapasztalatom szerint a görcs 80%-ban elmaradt! Műtét után nagyjából 36 óráig még véres volt a vizeletem, de utána teljes mértékben kitisztult és régi halvány citromsárga színben pomázott, ez megnyugtató volt mindenképpen!
6/17 A kérdező kommentje: Nő bele se akarok gondolni milyen lehet férfiként ezt át élni!!! :) Holnap megyek vissza az orvoshoz, megbeszéljük a továbbiakat és két hét múlva fogja zúzni a kövemet:) 7/17 anonim válasza: A zúzás jó. Olyan érzés volt nekem mintha maszíroznák a derakamat. Végig kérdezték, hogy fáj-e adjanak e fájdalomcsillapítót, mondom nem. Jó érzés. :D 2016. 30. 14:15 Hasznos számodra ez a válasz? 8/17 A kérdező kommentje: Nagyon bízom benne hogy legalább a zúzást nem szenvedem végig:D Csak essek már túl ezeken a beavatkozásokon:) 9/17 anonim válasza::) Zúzás után nekem 1 hét múlva vették ki. Túl fogsz esni! Ez már a könnyebb rész! Meg legalább nem fáj a cső miatt! :) Nekem anno még műtét is volt, azzal kezdték, de nem sikerült. :( 2016. 23:49 Hasznos számodra ez a válasz? 10/17 anonim válasza: Viszont utána igyál nagyon nagyon sokat, miután kiszedték a csövet, főleg, hogy tisztuljon a szervezet. :) Csalán tea is jó az meg vese tisztító hatású. :) 2016. 23:51 Hasznos számodra ez a válasz?
Ennek megítélése és végrehajtása azonban szakember feladata. Infúziós kezelés otthon? A vénás infúzió beadása és ellenőrzése kórházi feladat, és csak a megfelelő szakember, azaz orvos vagy ápoló jogosult annak végrehajtására. Ha a beteg otthon is kap infúziós kezelést, figyeljünk a vénában hagyott tartós kanül, a branül védelmére: laza kötéssel le is fedhetjük, hogy a beteg ne érezzen késztetést, hogy hozzányúljon.
Milyen katétertípusok léteznek? Három gyakoribb katéter-típus van: a tartós, a condom és az átmeneti katéter. 1. Tartós katéterek A Foley-katéter a tartósan viseltek közé tartozik. A végén kis felfújható ballon akadályozza meg kicsúszását a testből. A hozzá csatlakoztatott zacskóval egy zárt elvezető (ún. drenázs) rendszert alkot. Fontos, hogy ezt a zártságot amennyire csak lehet, megőrizzük, így kerülhetjük el, hogy baktériumok feljutásával fertőzések lépjenek föl. Ez azt jelenti, hogy sose távolítsuk el tartósan a vizeletgyűjtő zsákot, mert a rendszer zártsága megsérül. Csak akkor csatlakoztassuk le, amikor kiürítjük a vizeletet. Ha levesszük a katéterről, mindenképpen csatlakoztassunk helyére egy új, tiszta zsákot, amíg a régit tisztítjuk. Ha ecet és víz keverékét töltjük bele, ezzel dezodorálhatjuk. Ne felejtsük el mindennap vízzel és szappannal megtisztítani a katéter környékét a beteg testén, és magát az eszközt is. Ajánlatos olyan törülközőt használni, melyet más célra nem veszünk igénybe.